Emocionális generációs tréning
Sikeres, de mindenképpen jó hangulatú, és legfőképpen hasznos, tanulságos generációs tréninget rendezett Alfa és Z generációs gyerekek szüleinek 2018. március 10-én az Emocionális Marketing Kft. épületében dr. Bernschütz Mária generációkutató, a BME oktatója és Steigervald Krisztián, az EM intergenerációs tanácsadója, a 6generáció facebook csoport vezetője.

A tréningek célja a generációs különbségekből fakadó, családon belüli konfliktusok, iskola-választási dilemmák, kortárs csoportok közötti nézeteltérések megértése, kezelése. Mindezt úgy, hogy a két kutató első kézből tud átadni információkat, és maguk is megtapasztalhatják a valódi generációs élményeket, tapasztalatokat.
Ahogy egyik résztvevőnk fogalmazott: a legfontosabb a generációk megértésén túl saját magunk ismerete és kapcsolódásának mikéntje a generációkhoz.
Mária és Krisztián úgy döntöttek, hogy szeretnének valamit visszaadni a társadalomnak, így minden hónapban rendeznek generációs tréninget szülőknek, és a részvételi díjat valamilyen szervezetnek ajánlják fel.
A mostani alkalommal, a csoporttal egyetértésben, a Heim Pál gyermekkórházat választották ki, így a felajánlott összeget a kórház kis betegeinek utalják át.
Köszönjük az aktív részvételt Mindenkinek!
#Generációk #Zgeneráció #Steigervald #Emocionális #tréning #Tréning