Influencerek, celebek és a szakértő

Steigervald Krisztián, az Emocionális Marketing Kft. generációs szakértőjének hatásos bevezetője után ült össze a nap egyik legütősebb kerekasztala a zamárdi Top FMCG 2018 konferencián csütörtökön. A résztvevők Bánki Beni költő, slammer, influencer, Kertész Péter a Mondelez Hungária és Győri keksz kormányzati és vállalati kommunikációs tanácsadója, Sátori Karolina, a Star Network projektmenedzser vezetője és Tinnyei-Gáspár Kornélia a TMC Group portfólió- és üzletfejlesztési igazgatója.


„Elnézést, ha idegen kifejezést tartalmaz nektek vagy maguknak” – címezte Bánki Beni egyik slamjének felvezetéseként a közönséget, annak legnagyobb derültségére. A "vers" egyik sora tökéletesen leírja a fiatalok médiafogyasztását: „mi már nem kapcsolgatjuk a csatornákat, inkább csinálunk egyet.”

A kerekasztal beszélgetésen szó esett az influencer kommunikációról, a megrendelők és ügynökségek motivációiról.

Sátori Karolina elmondta, hogy a fiatal slammer példája remekül megmutatja, hogy a Z generáció az olyan kreatív személyiségeket is követi, mint Beni: a vele készült Starnetwork performanszát mintegy 30ezren követték élőben. Hozzátette azt is, hogy a fiatalok harmada vásárolt már influencerek hatására.


„Az elkövetkező10-15 évben annyit fogunk fejlődni, mint eddig 250 év alatt”– mondta Kertész Péter Arnold a Mondelez Hungária és Győri keksz, kormányzati és vállalati kommunikációs tanácsadója. Kertész Péter elmondta, hogy vállalatuk számára az influencer egy kommunikációs csatorna a sok közül. Az influencerek használata kampányszerű, és aki nem kreatív, az nagyon hamar eltűnik a süllyesztőben. Aki hosszú távon megmarad az igazi egyéniség és valami olyasmit művel, amit csak ő képvisel – mint például Beni.


Tinnyei Gáspár Kornélia szerint zavar van a fejekben azzal kapcsolatban, hogy ki a celeb, ki az ifluencer, ki a márkanagykövet. Ahogy mondja, átjárás is van a különböző kategóriák között, de a megrendelők sokszor annyira sincsenek képben, hogy találkozott már a „Mennyibe kerül a Hajós egy évre-” típusú kérdéssel is. Nem minden celeb influencer, de egy influencerből lehet celeb. Az üzletfejlesztési igazgató a párbeszédet is hangsúlyozta a megrendelő és az ügynökségek között, hogy ne menjenek félre az üzenetek.


Örülünk, hogy az Emocionális Marketing vezethette ezt az érdekes kerekasztalt! Köszönjük a PPH-nak!


#influencerek #Generációk #Emocionális #Steigervald

Featured Posts
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
Recent Posts
Archive
Search By Tags
No tags yet.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Instagram

© Emocionális Marketing 2017

Asz: 23458978-2-41 - Cgj: 01-09-966526

Adatvédelem

Adatkezelési nyilv.: NAIH - 139915/2018.